Figyelem! A szállítás ára termékenként változó lehet!

Gyakori kérdések

Mikor kell ültetni?

Legjobb időszak a szeptembertől májusig tartó időszak. Konténeres növényeink ugyanakkor megfelelő öntözés és tápanyagutánpótlás mellett egész évben ültethetőek.

Mikor érnek a fajták?

Összeraktunk egy érési táblázatot, ami alapján ki tudod választani a kívánt fajtákat érési idő szerint.  Annyi észrevételem van, hogy személyes tapasztalataim alapján a késői fajták maximum július 2-3. hetéig érnek. Ennek legfőbb oka, hogy június 3. hetében hirtelen megérkező nagyobb hőhullám előrébb hozza a fajták érését.

Milyen talaj kell nekik?

Legideálisabb a középkötött talajok jó vízmegtartó és vízleadó képességgel, közel semleges vagy enyhén savanyú pH-val. Széles pH tartományban az 5,5-8pH között szinte bárhol megélnek. Ideális a 6,3pH. Nagyon posza homok illetve kötött agyag nem ideális a rossz adottságaik miatt. Az ilyen talajokat érdemes feljavítani ültetéskor érett szerves trágyával, komposzttal és kőzetőrleményekkel (alginit, zeolit, riloit, dudarit, bazalt). Emellett a felszín mulcsozása fontos, ami a szervesanyag utánpótlás és vízmegőrzés mellett a tápanyag körforgásban is fontos szerepe van, valamint gyomok visszaszorításában.

Mit használjak mulcsozáshoz?

Ami van, illetve ami közel áll hozzánk. Fa apríték, fű nyesedék, komposzt, agroszövet, műanyag fólia. Célja a mulcsozásnak, hogy a felszín takarásával, hogy vizet őrizzünk meg, csökkentsük a gyomok terjeszkedését, segítsük a csapadék beszivárgását és a bomló szerves anyag által valamennyi tápanyagot is biztosítsunk a növényeknek és a talajlakó élőlényeknek (baktériumok, gombák, talajlakó hasznos rovarok és giliszták)

Öntözés

Alapvetően a mézbogyók erdők és mocsaras/lápos területek szélén nőnek eredetileg. Emiatt fontos a kiegyenlített nedves talajállapot. Ez nem jelenti azt, hogy szeretik a túlöntözést, amit érdemes kerülni. Inkább nagyobb 20-50mm-es vízadagokkal öntözzük növényeinket, mint kisebb, de napi szintű öntözéssel. Ezzel megakadályozzuk, hogy sekélyen gyökerezzenek a növények és mélyebbre hatoló erős gyökérzetet nevelnek. Számszerűsítve: éves szinten 4-600mm szükséges, ami meg is lenne, csak az éves eloszlással van a gond.

Tápanyag utánpótlás

Kiegyenlített szerves anyag alapú tápanyagutánpótlás. Komposzt és érett szervestrágya az ültetőgödörbe, illetve később a növények körül mulcsozásra is használható. Granulált trágyák jó alapot képeznek. Hazánk bővelkedik kőzetekben és bányászott ásványi anyagokban. Használjuk ki ezen adottságokat! Ide tartozik az alginit, zeolit, riolit, dudarit, és bazalt őrlemények. Mindegyiknek megvan a sajátos ásványi összetétele, és talajjavító tulajdonsága. Ezen kívül amit szoktam javasolni, hogy talajon és lombon keresztül használjunk aminosav, humin- és/vagy fulvosav alapú készítményeket, mikroelemeket. Mikrorhiza készítmények és mikrobiológiai készítmények segítenek egy jobb növénykondíció kialakításában valamint a növényvédelemben is egyaránt. Segítik a tápanyagok és víz felvételét, csökkentik a stresszes időszakokat átvészelni, kiszorítják a kórokozókat és kártevőket  a környezetükből. Ezekről itt találsz információkat bővebben.

Fajták közötti különbség

Megfelelő beporzáshoz legalább 2-3 különböző egy időben virágzó fajta szükséges. A fajta leírásokban és ezen az oldalon keresztül tudsz bővebben informálódni a virágzási időkről.

Mi alapján válasszak porzó fajtát?

Itt találod meg a virágzási táblázatunkat és különböző fajtákhoz javasolt porzó fajtákat. Minél nagyobb virágzásban az átfedés, annál nagyobb az esélye a beporzásnak. Érdemes legalább 2-3 különálló fajtát választani a megfelelő beporzás érdekében.

Hány db kell a megfelelő beporzáshoz?

min. 2-3 különböző fajta egy éréscsoportból. Alapvetően minél változatosabb annál jobb.

Konténeres vagy szabadgyökerűek a növények?

Kizárólag konténeres növényekkel foglalkozunk. Nagyobb ültetvény telepítések esetén szóba jöhet szabadgyökerű fajta, amiről igény esetén egyeztess velünk emailben vagy telefonon elérhetőségeink egyikén:

+36307550449

info@mezbogyo.hu

Mikor érik?

Fajtától függően május végétől júliusig

Korai fajták:

Középérésű fajták:

Késői fajták:

Milyen íze van?

Íze az áfonyás alapízek mellett málna, szamóca, bodza, ribizli, szeder, szilva és néha cirusos mellékzöngékkel párosul. Emiatt is szoktam azt mondani, hogy olyan, mint a Harry Potter mindenízű cukorkája. Kicsit mindegyikből kiérződik valami, de mindig meglepetés mit fogsz ki belőle! 😊

Mire lehet felhasználni?

friss fogyasztás, lé, lekvár, aszalás, fagyasztva, fagyasztva szárítva és porítva pedig műzlik, shakek valamint cukrászipari termékek (fagylalt, sorbet, sütemények) készítéséhez. Magas beltartalmi tulajdonságai miatt étrendkiegészítők és gyógyszeripari termékek alapanyaga lehet. Magas színanyag tartalma miatt Kiválóan megy vadas ételekhez

Honnan tudom hogy érett?

Az érés az első színesedő bogyóktól kezdődik meg, ugyanakkor attól még hogy színes még nem érett! Ilyenkor várni kell 2-3 hetet, amíg a hús színe elkezd bevörösödni, valamint a savtartalom mérséklődik a cukor tartalom növekedése javára és az ízanyagok egy kellemes harmóniáját elérik. Kezdő mézbogyó termesztőknek ez 2-3 év tapasztalatszerzés után automatán rááll az ember érzés alapján.

 

Kosár0
A kosár jelenleg üres.
Vásárlás folytatása
0
Scroll to Top